Gondolatok a sikerről

"Ritkán vállalok ilyesmit, szereplést és interjút is csak elvétve. Most mégis belevágok, hogy a SuccessLab versenyképesség-fejlesztő cég felkérésére megírjam a gondolataimat a sikerről. Mindenkinek mást jelent a siker. Számomra nem más, mint tetszésnyilvánítás. A sok elfogyott könyv nem egy üzleti adat, hanem azt jelzi, hogy a számok mögött szerető családok állnak.

Építészmérnök vagyok, kitűnő diplomával, több diplomadíjjal végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Jó állásom volt egy tervezőirodában, amikor saját gyermekeim örömére megírtam az első mesém. Kapcsolat, tőke és könyves végzettség nélkül indultam a meseírói úton 2000 körül, egy olyan időszakban, amikor a magyar gyermekirodalom téli álmát aludta. Felcseréltem a biztonságos állást egy bizonytalan, de szívből áradó bizonytalan útra. Könyveimnek nem volt semmilyen reklámja vagy marketingje, játszótereken, szájról szájra terjedt a jó híre. Ez a legszebb út egy szerző számára. Nem volt más célom, mint egy szeretetteljes burkot vonni a gyerekek köré.

 Az utam egy érdekes paradoxon, sokszor minél kevésbé helyezzük középpontba a sikert, annál inkább ránk talál. Ha létezik az a bizonyos sikerhez vezető létra, akkor én a legelején indultam, és fokról fokra haladtam rajta előre. A pályám nem egy tudatosan felépített út, hanem egy önmagától haladó, szeretetből táplálkozó ösvény. Nem lehetek eléggé hálás annak a számtalan kisgyermekes családnak, akik jó szívvel forgatják a könyveimet, újra és újra értelmet adnak a munkámnak. A saját utamról csupán néhány dolgot tartok fontosnak:

A legelső, hogy a meséim örömöt hozzanak a gyerekek életébe, választ adjanak kimondatlan kérdéseikre. Ez csakis úgy lehetséges, ha a könyv valóban gyereknyelven szól. Komolyan kell venni a legkisebbeket. Számtalan dolgot nem értenek, amire mi, felnőttek tanítjuk meg őket. De eközben ők is tanítanak minket, mert van egy végtelenül fontos szelete a világnak, amihez a gyereklélek sokkal jobban ért, mint a felnőtt: a feltétel nélküli szeretet. Őszinte ragaszkodásukhoz, szerető ölelésükhöz semmi sem fogható, számomra a kisgyerek az alfa és az ómega.

A második az előttünk járók megbecsülése. Nem volt semmiféle kapcsolatom a pályám elején, tapasztalatlanul indultam el ezen az úton. De mindenkinek kell a megerősítés. Emiatt mindig kikértem azok véleményét a könyveimről, akik már bizonyítottak. Ismeretlenül kerestem fel Marék Veronikát, Halász Juditot, Kányádi Sándort, Csukás Istvánt, Foky Ottót, Richly Zsoltot, akik mind az előző nagy generáció kiemelkedő alkotói. Mindegyiküktől elismerő kritikát kaptam műveimről, szövegeimről és rajzaimról, biztattak a folytatásra. Sohasem tudom ezt eléggé megköszönni. Én is továbbadom ezt a következő generációnak: számtalan hozzám forduló tehetséges fiatalt támogatok különböző módokon.

Sosem szenteltem túl nagy jelentőséget a sikernek, nem gondolkodtam ezen. Nem foglalkoztatnak a ismertséget növelő meghívások, ezernyi felkérést utasítottam vissza, melyek nagynézettségű műsorokba invitáltak. Mértéktartón bánok a felhasználásokal is, az együttműködési megkereséseknek csak a töredékét fogadtam el. Nem éltem a szponzori támogatások vagy állami pályázatok lehetőségeivel sem, önerőből szeretek boldogulni. Közösségi médiát sem használok, nem hajszolom a népszerűséget, bízom benne, hogy a könyveim magukért beszélnek. A mindennapjaim szinte ugyanúgy és ugyanott telnek, mint 15-20 évvel ezelőtt: Budapest hetedik és nyolcadik kerületében. Ma is BKV-n utazom, magam takarítom a lakást, a sarki kisboltban vásárolok, hétvégenként főzök, hétköznap szaladok a teendőim után. Nincs beosztottam vagy menedzserem, nincs marketingesem. Néhány dolog felértékelődött, ilyenek a régi barátságok. Sokat jelentenek számomra, felüdülés a gyerekkori barátnőimmel kávézni, és olyan dolgokról beszélgetni, amit csak mi értünk. Simogatás a lelkemnek.

Egy olyan képet választottam a szöveg végére, amit egy meseprogramon kaptam Dobronakban, egy muravidéki iskolában. Minden kisdiák megrajzolta önmagát, és felragasztották a kis alakokat Bogyó és Babóca háza köré. Ez az igazi siker nekem." Bartos Erika