Hírnök - 2010.04.

Mesékre nagy szükség van

Interjú Bartos Erika meseíróval
Németh Ványi Klári
2010. Április

Bartos Erika legszívesebben író – olvasó találkozókra jár, ahol körbe veszik „kis rajongói.” Ilyenkor szabadon játszik, beszélget a gyerekekkel. Elsősorban könyvein, meséin, versein keresztül üzen a Kicsiknek, de a Nagyok számára is van mondanivalója. Alkotás közben, rajzasztala mellett érzi magát felszabadultnak. Nagyon ritkán ad interjút. Velünk kivételt tett!

- Milyen út vezet az építészetből a mesékhez? –

Nagyon szeretem az eredeti szakmámat, főleg a rajzi részét kedveltem mindig. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szereztem a diplomámat, nagyon élveztem ezeket az éveket, sokat adott nekem. Sok remek Tanártól tanulhattam rajzolni, az épületek, építészet iránti érdeklődés, vonzalom most is tart. Amikor megszületett az első kisbabám, az alkotómunka iránti vágyat a mesekönyvekben vittem tovább. Az első mesekönyvem megszületésének konkrét oka volt: megérkezett a kistestvér, az első mesémmel ezt a helyzetet szeretettem volna megkönnyíteni a nagyobb gyermekem számára. Ez a kis mese nagy sikert aratott, saját gyermekeim, rokongyerekek és barátaink gyerekei is szívesen forgatták, így megrajzoltam a második mesét is, a harmadikat és egyre többet. Ezekből állt össze az első könyvem. Mindenképpen érthető meséket szeretetem volna írni a legkisebbek számára, egyszerű rajzokkal.

- Kislányként is írt meséket? –
Nem. Ezt a folyamatot az anyaság indította el, nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az útra. Rajzolni, alkotni gyerekkoromban is szerettem, mint a legtöbb kisgyerek, de sohasem gondoltam rá, hogy egyszer könyvet írok majd.

- Ha nem születtek volna gyerekei, meséi se lennének? –
Valószínűleg nem. Gondolom, most építész volnék. Gyerekkoromban mindig óvónő szerettem volna lenni, lehet, hogy egyszer még valóra váltom ezt az álmom, nagyon szép és fontos szakma.

- Rohanó világunkban, marad hely a mese számára? –
Nagy szükség van a mesékre, szerintem marad is rá hely. Mi nagyon sokat mesélünk itthon. Régi meséket Benedek Elektől, Bálint Ágnes könyveit, Marék Veronika, Csukás István meséit, Zdenek Milert, Sven Nordqvist történeteit, de folyamatosan, rendszeresen olvassuk mai szerzők könyveit is, mindig megveszem, ha újdonság jelenik meg. 
A mese szerintem alapvető fontosságú egy kisgyerek életében. A mese adja meg a kisgyereknek a biztonságot, egy lelki táplálék. Akinek sokat mesélnek gyerekkorában, az szerintem kiegyensúlyozott, magabiztos lesz nagykorában. A mese választ ad sok-sok kérdésre, amit a kisgyerek nem mer, vagy nem tud még feltenni, és feloldja a feszültségeket, aggodalmat, ami minden gyerekben ott bujkál: a félelem az ismeretlentől, félelem a jövőtől, az újdonságtól, az érthetetlen dolgoktól. Az esti mese különösen fontos, mert ilyenkor a szülő és a gyermek összebújik, és ez a szeretetteljes együttlét megnyugtatja a nap végén a kicsiket. Az esti meséléshez mindig hozzátartozik az ölelés, a dédelgetés, ami elengedhetetlenül fontos a Legkisebbeknek, és nekünk, szülőknek is. Mi mindig esti mesével zárjuk le a napot. Nálunk Apa szokott mesélni, könyvből olvas, többnyire nem csak egy, hanem 2-3 mesét. Ha én mesélek, akkor inkább fejből szoktam. Odabújok a gyerekek közé, már leoltjuk a lámpát is, és magam szövöm a történetet. Olykor gyerekkoromról, máskor állatokról, vagy kitalált lényekről, bármiről. Gyakran a gyerekek is hozzátesznek, beleszövik saját ötleteiket, nagyon jó így együtt lenni.