2015 Kincs magazin

Bogyó és Babóca már sok éve teszik boldoggá a kisgyerekeket, ugyanakkor az talán kevésbé köztudott, hogy nem csak Magyarországon szeretik őket. Mesélnél róla, hogy hol-merre jártál velük a világban, hogyan kezdődött Bogyóék “világkörüli útja”, és hol tart most?

A sorozat külföldi útja nagyon izgalmas. Sokfelől kapok megkeresést, ahány ország, annyi különböző történet. Először a kelet-európai kiadások készültek el, román, szlovák kötetek, majd hamarosan a kínai, és boldog voltam, hogy Csehországban a Kisvakond kiadójánál jelent meg a sorozat. Nagy öröm a törökországi kiadás, ahol már többszöri újranyomásukat érik a kötetek. A török kiadó meghívására 2013-ban személyesen is részt vehettem az Isztambuli Könyvvásáron, ahol emlékplakettet vehettem át a török gyerekeknek nyújtott olvasásélményért. Az idei év nagy megtiszteltetése volt, hogy a könyveim részt vehettek a lett könyvfesztiválon, ahol olyan jól szerepeltek, hogy hamarosan kézben tarthatom a lett kiadást. Nemrég Svédországba kaptam meghívást, a csodaszép göteborgi könyvtárban tartottam Bogyó és Babóca meseprogramot, tavaly Londonban, azelőtt Brüsszelben. A legtöbb külföldi élmény számomra ugyanazt a felismerést erősíti meg: a gyerekek a világon mindenütt épp ugyanolyanok, kedvesek, tisztalelkűek, nyitottak, tele vannak jósággal és szeretettel. Most épp egy lengyelországi megkeresésnek és egy mexikói kiadó érdeklődésének örülök, ezekből a megkeresésekből nem mindig lesz eredmény, olykor igen, olykor nem.

Szintén kevésbé ismert oldalad, hogy sokszor jársz speciális igényű vagy beteg gyerekeknél mesét olvasni, játszani, sőt, külön könyvekkel és mesékkel is segíted őket. Tudnál erről mondani pár szót?

Azok a családok, ahol speciális igényű kisgyermek nevelkedik, az anyaságnak, szülői szeretetnek, áldozatvállalásnak egy egészen példamutató útját járják, amiből én sokat tanulok. Hat évvel ezelőtt kaptam az első felkérést, speciális betegséggel küzdő gyerekeknek készülő kötethez. Azóta több különböző klinikával és nonprofit alapítvánnyal volt hasonló karitatív együttműködésem. Sokat tanulok ezekből a kötetekből, meghatározóan mély és szép feladat volt a daganatos gyerekeknek íródott Bátorságpróba kötet, vagy a szívbeteg gyerekeknek szóló mesék. Ezen munkák során érintettek és önkéntesek egész sorával kerülök kapcsolatba, akiktől végtelen tapintatot, megértést, toleranciát merítek, újra és újra megtapasztalom, mit jelent a valódi segítő szándék. Ezek a könyvek nem kaphatók kereskedelemben, de akinek szüksége van rá, hozzájut ingyen. Az Őrangyal mesekönyvem speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, nagyszerű szakemberek bevonásával készült, nagyon boldog voltam, amikor a Máltai Szeretetszolgálat elismerő oklevelét átvehettem érte. Most épp az Autista Egyesület felkérésére vállaltam egy új feladatot, jövőre pedig a Transzplantációs Alapítvánnyal van tervben egy speciális mese. Ezek nagyon fontos szívügyek számomra, sok időmet lekötik.

A meséid mágikus hatással vannak a gyerekekre: érződik, hogy kívül-belül ismered a világukat, gondolkodásukat. Nem lehajolsz, hanem leguggolsz hozzájuk. Honnan ez az emberismeret?

Óvónő szerettem volna lenni gyerekkoromban. Az óvónőkben ösztönösen jelen van ez a képesség. Engem végül magával ragadott a mérnöki tudomány, a matematika és az alkotóművészetek iránti lelkesedés, így végül az építész pályát választottam, ma is nagyon szeretem az eredeti szakmámat. A gyerekvilág azonban egy olyan közeg, amiben végtelenül otthonosan érzem magam. Szívesen foglalkozom az óvodás korosztállyal, rácsodálkozom a tiszta lelkükre, nyitott, szép lényükre, az áradó szeretetre, amivel körülveszik a környezetüket. Nincs szakma, ami az óvónői és bölcsődei hivatásnál szebb volna. A gyerekek éles látásúak, őszinték, lényegre törő meglátásaikkal olykor a legnagyobb bölcsességek tudói.

Sokan azt hiszik, hogy kicsiknek írni nagyon könnyű - minél rövidebb, annál könnyebb -, miközben tudjuk, hogy talán egyszerűen írni a legnehezebb. Te tudatosan alakítottad az írói stílusodat?

Nem, semmi tudatosság nincs az utamban. A mesék tíz év után is könnyen születnek, a rajzokat örömmel készítem, és nagyon jó érzés volt azt olvasnom tavaly Tóth Ákos, Faludy-díjas kortárs irodalom- és Tandori-kutató elemzésében, hogy „a példátlanul sikeres, sokkötetesre rugó Bogyó és Babóca sorozat a kifáradás semmiféle jelét nem mutatja”.

Talán amit a legnehezebb megalkotni, az a karakter. Bogyón és Babócán az első perctől látszott, hogy nagyon erős karakterek. Hogyan alakult a jellemük, és hogyan kapcsolódtak hozzá a többiek, őket hogyan jellemeznéd?

Ó dehogy nehéz! Épp ezt szeretem legjobban, egy cseppet sem érzem nehéznek. Az alkotófolyamat alfája és ómegája egy új figurát kitalálni. Marék Veronika – akitől utam során számtalanszor kaptam emberi és szakmai támogatást – egy kávéházi beszélgetés során tanácsolta nekem, hogy ne csak a főszereplőkkel, a mellékfigurákkal is törődjek, mindenkinek formáljam karakteresebbre a jellemét. Megfogadtam ezt, így lettek Vendel és Baltazár a vetélkedők, Ugri duzzogó, Pihe törékeny…

Bogyónak és Babócának az új kötetben két hasonló kis konfliktussal kellett megbirkóznia: az egyik középpontjában a bocsánatkérés nehézsége áll, a másikban egy direkt gonoszkodásé, amelyet jóvá kell tenni. Miért tartod ezeket fontos kérdéseknek?

A Bogyó és Babóca történetek mindegyikének egy konfliktus áll a középpontjában. A buborékos új kötet két meséje olyan konfliktusokról szól, melyek mindennaposak az óvodai közösségekben. A gyerekek bámulatosan gyorsan túllépnek a sértettségükön, békülékenyek, szívesen játszanak együtt a konfliktusok után, én ezt irigylésre méltó tulajdonságnak tartom.

Kicsit ellépve a mesék világától: régóta dolgozol egy egészen különleges könyvön, ami egyfajta visszanyúlás az építészi korszakodhoz: milyen lesz ez a könyv, kiknek szól, hogyan készül?

Ez nem mesekönyv, felnőtteknek és fiataloknak szól. Budapest nevezetességeit mutatom be építész szemmel, saját építészeti grafikáimmal illusztrálva. Több éve készül ez a könyv, 2016 elejére várható a megjelenés. Sok múzeumtól, levéltártól, archívumtól, művészettörténészektől, építészettörténészektől, műemlékvédelmi szakemberektől, illetve a fővárossal foglalkozó blogok íróitól kaptam segítséget. A kiválasztott századfordulós épületek bemutatása mellett megírtam a történetüket is, hogy mi állt ott korábban, mit miért bontottak le vagy építettek fel, felkutattam kevésbé köztudott érdekes részleteket, tudnivalókat, kapcsolódó információkat és jövőbeli terveket.

Kicsit a jövőbe tekintve: a Pagonynál ősszel jelenik meg egy könyved, ami egyúttal mese és ismeretterjesztő könyv is, amelyből mind a rokoni fogalmakat, mind a betűket megtanulhatják a gyerekek. A címe Együtt lenni jó. Hogyan találtad ki, építetted fel ezt a könyvet?

Az „Együtt lenni jó” egy lexikon jellegű kötet lesz. Magyarázatot nyernek a rokoni kapcsolatok fogalmai, ami sok kisgyerek fejében nem érthető: mit jelent az unokatestvér, a féltestvér, a mostohatestvér, a nagynéni, mit jelent az özvegység vagy az örökbefogadás. A könyv egyrészt szól az olvasni még nem tudó kis óvodásnak, hiszen bemutat számtalan érdekes régi és új szakmát, állatokat, játékokat, nevezetes magyarországi helyszíneket, fontos magyar településeket, hegyeket, tavakat és folyókat. De a kis elsősnek is szól, aki már tanulgatja a betűket, mert a mesék az ABC sorrendjére vannak felfűzve.

A könyveken kívül készülsz-e még valami újdonsággal?

Hamarosan megjelenik egy lemez a Fonó gondozásában, melyen Lajkó Félix által megzenésített verseim hallhatók, saját előadásában. Ez egy különleges szívügy számomra.

Megkaptam életem első komolyzenei felkérését is, verseim egy részéből kórusmű készül. Andorka Péter zeneszerző keresett fel azzal a megtisztelő kéréssel, hogy klasszikus gyermekkari-művet komponálna hat versem szövegére, a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitóhangversenyén hangzik majd el, illetve kottakivonatban is megjelenik majd. Ez a rendezvény régi múltra tekint vissza, és nemzetközi szinten is elég rangos eseménynek számít, az első hangversenyt maga Kodály Zoltán nyitotta meg.
Szintén az utóbbi időszak nagy öröme számomra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.