2009 Evangélikus Élet

https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2009/37/35

Me­se­író, raj­zo­ló anyu­ka

Bar­tos Eri­ka ne­ve a kis­gye­re­kes szü­lõk szá­má­ra már va­ló­szí­nû­leg is­me­rõ­sen cseng, hi­szen az ál­ta­la írt és raj­zolt me­se­köny­vek igen nép­sze­rû­ek az óvo­dá­sok kö­ré­ben. Eri­ka köny­ve­i­ben há­rom gye­re­ké­rõl – An­ná­ról, Pe­ti­rõl és Ger­gõ­rõl – me­sél egy­sze­rû­en, ért­he­tõ­en.

A fi­a­tal anyu­ka ma már sok­kö­te­tes szer­zõ. Két me­se­könyv­so­ro­za­ta mel­lett van né­hány egé­szen ki­csik­nek va­ló fény­ké­pes me­se­köny­ve és egy ver­ses­kö­te­te is. Az An­na, Pe­ti és Ger­gõ so­ro­zat­ban Eri­ka a gye­re­kei hét­köz­na­pi tör­té­ne­te­it me­sé­li el: pél­dá­ul szü­le­té­sük cso­dá­ját, a test­vér­fél­té­keny­ség és ve­sze­ke­dé­sek drá­má­it, a nagy csa­lá­di ki­rán­du­lá­so­kat, nya­ra­lá­so­kat. És hogy még hi­te­le­sebb le­gyen a tör­té­net, a szer­zõ min­den me­se vé­gé­re oda­il­lesz­ti az adott ese­mény­hez kap­cso­ló­dó fény­ké­pet.

A Bo­gyó és Ba­bó­ca so­ro­za­tot szin­tén a cse­me­téi ih­let­ték. Ba­bó­ca meg­fon­tolt, fe­le­lõs­ség­tel­jes ka­ti­ca­lány, Bo­gyó pe­dig min­den­re nyi­tott, ele­ven, élet­tõl duz­za­dó csi­ga­fiú. A sze­rep­lõk gyak­ran ve­sze­ked­nek, csú­fo­lód­nak, de a me­se vé­gé­re min­dig ki­bé­kül­nek, és új­ra együtt ját­sza­nak.

An­na, Pe­ti és Ger­gõ anyu­ká­ja

Eri­ka épp olyan tisz­ta és su­gár­zó, ami­lyen­nek a me­séi alap­ján kép­zel­tem. Csu­pa de­rû és mo­soly, akár­csak az An­na, Pe­ti és Ger­gõ so­ro­zat me­se­be­li anyu­ká­ja. Lel­ke­sen idé­zi fel a kez­de­te­ket.

– Ami­kor Pe­tit vár­tam, olyan me­se­köny­ve­ket ke­res­tem, ame­lyek­kel fel­ké­szít­het­ném An­nát a kis­test­vér ér­ke­zé­sé­re. Mi­vel nem ta­lál­tam olyat, amit egy két­éves kis­lány is meg­ért­het, ma­gam kezd­tem el me­sél­ni a té­má­ról, és hogy job­ban meg­ért­se a kis­lá­nyom, raj­zol­tam is hoz­zá. Azt gon­do­lom, a vi­lág leg­ter­mé­sze­te­sebb dol­ga, ha az el­sõ­szü­lött ag­gó­dik, ami­kor ki­de­rül, hogy rö­vi­de­sen osz­toz­nia kell va­la­ki­vel a szü­lei sze­re­te­tén, fi­gyel­mén. Ezt az ag­go­dal­mat akar­tam csök­ken­te­ni An­nács­ká­ban. El is ér­tem a cé­lo­mat, mert öröm­mel vár­ta a kis­test­vért, és nem akar­ta vissza­kül­de­ni a kór­ház­ba pár hét múl­va. Per­sze azért a test­vér­fél­té­keny­sé­get õ is ki­fe­jez­te a ma­ga mód­ján. Az­tán eze­ket az el­sõ me­sé­ket el­kér­ték az is­me­rõ­sök, le­fény­má­sol­ták, és las­san­ként ter­jed­ni kez­dett. Ek­kor egy ki­adó fan­tá­zi­át lá­tott ben­ne, és már tu­da­to­san kezd­tem el úgy for­mál­ni a tör­té­ne­te­ket, hogy az má­sok szá­má­ra is hasz­nos le­gyen. Ahogy nõt­tek a gye­re­kek, meg­kér­dez­tem az õ vé­le­mé­nyü­ket is. Elõ­for­dult, hogy kér­ték, bi­zo­nyos ese­mé­nyek­rõl ne ír­jak. Ilyen volt pél­dá­ul a bi­li­re szok­ta­tás. Az­tán eszem­be ju­tott, hogy a gye­re­ke­im las­san­ként ki­nö­vik ezt a so­ro­za­tot, ek­kor kezd­tem el ír­ni a Bo­gyó és Ba­bó­cát. A ka­ti­ca­lány és a csi­ga­fiú vál­to­zat­lan fi­gu­rák, itt már nem kö­ti a ke­ze­met a va­ló­ság, ve­lük sok min­den meg­tör­tén­het.

Ter­mé­sze­te­sen Eri­ká­ék­nál ko­moly szer­tar­tá­sa van az es­ti me­se­ol­va­sás­nak. Ná­luk apa mond­ja az es­ti me­sét, ki­nek-ki­nek igé­nye, óha­ja sze­rint. Mind­há­rom gye­rek ki­vá­laszt­ja, hogy az­nap mit sze­ret­ne hal­la­ni, be­ku­po­rod­nak az ágy­ba, és csil­lo­gó sze­mek­kel fi­gyel­nek. Sok­szor még anya is me­sél, de õ már fej­bõl, a gye­re­kek­kel együtt ala­kít­va a tör­té­ne­tet. Eri­ka sze­rint a hosszú me­sé­lés­sel együtt is elég ko­rán ágy­ba ke­rül­nek a cse­me­téi.

– Reg­gel az­tán én vi­szem a na­gyo­kat is­ko­lá­ba, Ger­gõt pe­dig apa szál­lít­ja az óvo­dá­ba. Dél­után össze­gyûj­töm õket, együtt te­szünk-ve­szünk ott­hon. Hét­vé­gen­ként gyak­ran me­gyünk ki­rán­dul­ni, kell ne­kik a friss le­ve­gõ.

Eri­ka rend­sze­rint nap­köz­ben dol­go­zik, mi­kor a gye­re­kek is­ko­lá­ban, óvo­dá­ban van­nak, il­let­ve éj­sza­ka, ami­kor már al­sza­nak. Bár épí­tész­ként vég­zett, és éve­kig dol­go­zott is a szak­má­já­ban, most a ma­ga ura.

Vé­ge a so­ro­zat­nak

– So­ká­ig mun­ka mel­lett ír­tam a me­sé­ket, és elõ­for­dult, hogy az ebéd­szü­net­ben volt csak idõm el­sza­lad­ni, hogy egyez­tes­sek a ki­adó­val.

Most ott­hon­ról dol­go­zom, ma­gam osz­tom be az idõ­met. Elég szi­go­rú ha­tár­idõ­ket sza­bok ma­gam­nak, de nem pa­nasz­ko­dom. Ar­ra van idõm, ami­re szá­nom. Nagy öröm­mel vég­zem a mun­ká­mat, mert rend­kí­vül sok­ré­tû, kre­a­tív te­vé­keny­ség, és ál­lan­dó­an te­le va­gyok öt­le­tek­kel, ter­vek­kel. Hol me­sét írok, hol raj­zo­lok, más­kor ver­se­ken gon­dol­ko­zom. Ez utób­bi per­sze ih­let szül­te do­log, igen vál­to­za­tos hely­ze­tek­ben jön­nek az öt­le­tek.

Most ad­tam le az An­na, Pe­ti és Ger­gõ so­ro­zat utol­só há­rom kö­te­tét. Mind­há­rom gye­re­kem­nek szen­tel­tem egy-egy köny­vet, mely­be kü­lön-kü­lön gyûj­töt­tem össze a fõ­sze­rep­lõ­rõl szó­ló tör­té­ne­te­ket. Ezek­kel a kö­te­tek­kel sze­ret­ném le­zár­ni a so­ro­za­tot. Ko­ráb­ban el­ha­tá­roz­tam, hogy ha An­nács­ka tíz­éves lesz, ab­ba­ha­gyom en­nek a so­ro­zat­nak az írá­sát, mert azt gon­do­lom, hogy a ka­masz­kor tör­té­né­sei már csak ránk tar­toz­nak.

De ren­ge­teg új ter­vem van. Pél­dá­ul a ver­ses­kö­te­te­met egy fi­a­tal, te­het­sé­ges ze­né­szek­bõl ál­ló együt­tes sze­ret­né meg­ze­né­sí­te­ni, sõt van­nak ér­dek­lõ­dõk, akik rajz­fil­met ter­vez­nek a tör­té­ne­te­im­bõl. Ter­mé­sze­te­sen foly­ta­tom a Ba­bó­ca so­ro­za­tot is, és to­vább­ra is szí­ve­sen já­rok könyv­tá­rak­ba, köny­ves­há­zak­ba, ahol a ki­csik­nek ve­tí­tem a me­sé­i­met, ha idõm en­ge­di.

A kre­a­ti­vi­tás de­rûs­sé tesz

Õszin­tén meg­val­lom, nem­igen lát­tam még Eri­ká­hoz ha­son­ló ki­egyen­sú­lyo­zott, de­rûs há­rom­gye­re­kes anyu­kát. Na­gyon kí­ván­csi vol­tam, hogy csi­nál­ja. Meg­tud­tam, hogy szá­mít­hat a nagy­szü­lõk tá­mo­ga­tá­sá­ra, an­nak el­le­né­re, hogy egyik na­gyi sem bu­da­pes­ti. Sze­rin­te a ki­csi gye­re­kek be­ara­nyoz­zák az em­ber éle­tét. Õk még olyan tisz­ták, hogy ez hat azok­ra is, akik ve­lük fog­lal­koz­nak. Per­sze azért ne­ki is van­nak rossz nap­jai, ami­kor csak mo­rog min­de­nen, de a kre­a­ti­vi­tás üdén tart­ja õt. Eri­ka nem­csak ver­se­ket, me­sé­ket ír, raj­zol, ha­nem öröm­mel dí­szí­ti, szí­ne­sí­ti a la­ká­su­kat min­den­fé­le ki­egé­szí­tõ­vel. Õ az a tí­pus, aki már ka­masz­ko­rá­ban is ma­ga varr­ta a ru­há­it. Most An­nát ta­nít­ja var­ro­gat­ni.

– Ál­lan­dó­an szösz­mö­tö­lünk ott­hon va­la­mi­vel: gyur­má­zunk a gye­re­kek­kel, raj­zo­lunk, fes­te­ge­tünk, sü­tö­ge­tünk, társasjátékozunk, mikor mihez van kedvük – ma­gya­ráz­za lel­ke­sen. – Té­vét nem szok­tunk néz­ni. Nem tu­da­tos el­ha­tá­ro­zás­ból ered a do­log, ha­nem ma­gá­tól ala­kult így; a csa­lád­ban sen­ki­nek nincs igé­nye ar­ra, hogy a té­vét bá­mul­ja. He­lyet­te mo­zi­ba, báb­szín­ház­ba já­runk, sem­mi jó­ról nem ma­rad­nak le a gye­re­ke­ink. És per­sze ren­ge­te­get me­sé­lünk. Va­rázs­la­tos mû­faj ez: oda­ku­po­ro­dunk együtt a könyv kö­ré, és ez olyan meg­hitt­sé­get ad, amit a té­vé nem ké­pes biz­to­sí­ta­ni.

Já­no­si Va­lé­ria