Sajtó » Cikkek » 2014 Új szó

Szivárványmászás és gombócevő verseny

Képaláírás: Mindenki imádja Bogyót és Babócát (A szerző felvételei)
Mindenki imádja Bogyót és Babócát (A szerző felvételei)

POLGÁR ANIKÓ

Dunaszerdahely. A zsúfolásig megtelt kultúrházban mutatkozott be Bartos Erika, a népszerű Bogyó és Babóca- mesék szerzője, a könyvek illusztrálója március 24-én. A pedagóguskísérettel érkezett iskolás- és óvodáscsoportok mellett számtalan kisgyerekes család volt kíváncsi a népszerű írónő vetítéssel egybekötött előadására, s a szülők egy részének már csak állóhely jutott.

A rendezvényt Győry Attila, a Családi Könyvklub vezetője nyitotta meg, a rövid bevezető műsort pedig a Komenský utcai óvodások szolgáltatták, akik Bartos Erika verseit szavalták. Az írónő a kivetített rajzok segítségével hat mesét mutatott be, köztük két egészen újat, melyek még nem jelentek meg könyv alakban. A Vendel és Baltazár gombócevő versenyét megjelenítő Gombócok című mese az előkészületben levő Bogyó és Babóca gurul című kötet része lesz, a veszekedés értelmetlenségét és a kibékülés örömeit ecsetelő Kavicsok a Bogyó és Babóca rajzol című köteté. A mesékhez játékos rejtvények és feladatok is társultak, melyek megoldásába lelkesen kapcsolódtak be a gyerekek. A meseprogram végén a gyerekek Bartos Erika egy-egy kifestőjét kapták ajándékba. „A szivárvány című mese tizennégy évvel ezelőtt íródott, amikor ti még talán nem is éltetek” – mondta Bartos Erika előadásában. Valóban, a jelenlevők többsége nemcsak tizennégy, hanem tíz év alatti volt, sőt, sokan még a negyedik életévüket sem töltötték be. A gyerekek olykor bájosan nagyra törő, beteljesíthetetlen vágyait jelképező epizódnak, melyet az írónő elsőként vetített le és magyarázott a közönségnek, a főhőse Bogyó, a csigafiú, akinek nem sikerül feljutnia egy szivárványra.

A Bogyó és Babóca-sorozat meséi lassú tempójukkal, apró-cseprő konfliktusaikkal, biztonságot adó derűjükkel, sőt, még az epizódokban felbukkanó járművekkel és technikai eszközökkel is a mai középkorú generáció gyerekkorának rajzfilmjeit idézik. A szereplők erdőn-mezőn élő, emberszabású állatkák, főként rovarok. A meséket író és rajzoló Bartos Erikára Marék Veronika művei mellett gyerekkori kedvence, a Moha és Páfrány volt hatással. Az ő mesealakjai az óvódások kedvencei, ehhez hozzájárult a mozikban vetített, majd a televízióban is sugárzott rajzfilmsorozat és az Alma együttes zenéje is. A szülők, óvónők, könyvtárosok és könyvterjesztők tanúsíthatják, hogy a kortárs magyar meseirodalomból Bartos Erika könyvei a legolvasottabbak a szlovákiai magyar gyerekek körében.

http://ujszo.com/napilap/regio/2014/04/02/szivarvanymaszas-es-gombocevo-verseny


Közönségtalálkozók

Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról

TOVÁBB...

Balaton Díj

A Balatoni Szövetségtől átvett Balaton Díjjal, a keszthelyi Balaton-parton

Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!

TOVÁBB...

Gyógypuszi interjú

Interjú a Gyógypuszi könyvekről

TOVÁBB...

Meseprogram

Meseprogram Szentendrén TOVÁBB...

Bogyó és Babóca húsz éves

A Bogyó és Babóca sorozat 2024-ben ünnepli huszadik születésnapját, 2004-ban jelent meg az első kötet

Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet

TOVÁBB...

Budapest 150 éves

Brúnó bemutatja Budapestet - borító

Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca rajzfilm! 2023

Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel   

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca - A csigaház kincsei

Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel

TOVÁBB...

Brúnó a Balatonon 3 - Keszthely és környéke

Brúnó a Balatonon 3 - borító

Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete

TOVÁBB...

Janikovszky Éva-díj

Janikovszky Éva-díj, a kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása

Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!

TOVÁBB...

Interjú a Vasárnapi Hírekben

Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról. 

TOVÁBB...

Szép Magyar Könyv Verseny

A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.

TOVÁBB...

Együtt lenni jó! Film

Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!

TOVÁBB...

Együtt lenni jó!

Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?

TOVÁBB...

Pro Familiis díjátadó

2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

TOVÁBB...

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...

TOVÁBB...