Pagony weboldal - 2011.09.
Interjú Kellermayer Sándorral
A gyerekek és a játék
"Gyakorlatilag a lányaimnak csinálom a társasjátékokat még most is, ők adják az igazi inspirációt. A Bogyó és Babóca játéksorozat mindegyik tagját nekik köszönhetem, hiszen a három lányom közül a legkisebb 4 éves volt, amikor Erika könyveit olvastuk, és nem csak neki, hanem nekem is tetszett az egész sorozat. Enélkül nincs jó játék. Bartos Erikát rettentő tehetségesnek tartom, szükség van rá, mert hiánypótló. A Bogyó és Babóca sorozat elkészítésében lelkesen, aktívan részt vett, rajzolta, tervezte a játékokat, nagyon élveztem a vele való közös munkát. Persze a legnépszerűbb játék, Az úton az oviba sikeréhez az is hozzájárult, hogy sok gyereknek segített abban, hogy könnyebben beilleszkedjen az ovis életbe. Szóval Bartos Erikával élvezet együtt dolgozni, ő a legváratlanabb pillanatban is kész például fél óra alatt a legtökéletesebb logót megrajzolni, ösztönösen tudja, mit kell tenni.
Játszani most is nagyon szeretek, otthon, ha tehetem, sokat játszunk mi is. A Bogyó és Babócás Ki nevet a végén-t is a saját gyerekeimmel csináltam, én ezt a játékot szeretem a legjobban. Ennél a játéknál az volt a kihívás, hogy hogyan tudunk egy viszonylag összetettebb játékot annyira leegyszerűsíteni, hogy a Bogyó-Babócás korosztály, a 4-5 évesek is tudják már játszani, ugyanakkor a nagyobbak számára is élvezetes maradjon. Szóval fogtam egy nagy kartont, felrajzoltam a táblát, kitaláltuk hozzá az 1-től 4-ig számozott Bogyó-Babócás dobókockát, és elkezdtünk játszani. Menet közben derült ki, hogy hol kell változtatni a játékmezők számán. A közös játék alatt vált világossá az is, hogy hova kellene még egy Babóca figurát beilleszteni, hogy igazán pörgős legyen a játék. Szóval a gyerekeim az első tesztelők is, én személy szerint másokkal nem is nagyon szoktam próbajátékot játszani.
http://www.pagony.hu/aki-a-jatekokat-gyartja
Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...