Sajtó » Cikkek » 2010 Kultura

Kultura.hu - 2010

Százlábú versek óvodásoknak

Persze nem versláb van száz, hanem egy vers a százlábúról, annak dacára, hogy nem egy igazán költői szerzetről van szó. Már ahogyan azt a felnőttek hiszik. Nem úgy a gyerekek, akik számára a világ minden szeglete érdekes. Bartos Erika pedig nem tett egyebet, mint rímekbe foglalta mindezt, s a napokban immár a második, óvodásoknak szóló verseskötete jelent meg.



Rímekbe szabott világ
Bartos Erika már első verseskötetével sem árult „Zsákbamacskát”. Mesélőkéjét már korábban megismerhettük Bogyó és Babóca történetei révén, amiből világosan kiderült, pontosan tudja, hogy a gyerekek mire kíváncsiak: mindenre. S azt is, hogy milyen tálalásban szeretik megismerni azt a mindent: mókásan, vidáman, kedvesen. Jó példa erre az új kötet címadó verse, melyben a százlábú táncolni menne, s emiatt lábbeleit keres az 50 pár lábára – csizmát, bakancsot, lyukas zoknit. A kis történetek tehát csupa izgalmas dolgot mutatnak be a Buboréktól a Furulyaszón át a Szánkózásig, Póktól Szitakötőn át a Piacig, Trabantot, kukásautót, úthengert, és így tovább, kifejezetten gyerekszájba való, ritmusos versek formájában. S mint ilyen gyerekversek esetében, a megzenésítés nem is váratott magára sokat.

 

Dalolni is lehet
- Az első verseskötetem, a Zsákbamacska megjelenése után nem sokkal kaptam egy demólemezt a Kiskalász zenekartól. Három versem szerepelt rajta, három remek dal formájában – mondja Bartos Erika. - Rögtön beleszerettem az együttes zenei világába, úgyhogy örömmel igent mondtam a megkeresésre. Hamarosan el is készült az első cd, és idén áprilisban meg is jelent. Ezen 16 versem szerepel, a Kiskalász által megzenésítve, és sok vendégzenésszel előadva. A zenekar közben már a második lemezén dolgozik, ezen az új, Százlábú című kötetemből lesz megzenésítve 18 vers. Már hallottam is belőle párat, izgatottan várom, hogy kész legyen.

Minden képen
A könyvekben dupla, színes oldalakon jelennek meg a versek, rajzokkal is elmesélve, miről szólnak. Az pedig semmiképp sem újdonság, hogy ezekről az oldalakról - sőt a CD borítókról is - a Bartos Erika teremtette képi világ köszön vissza, hiszen - mint minden más esetben - ezeket a kiadványokat is ő maga illusztrálta. Az egyik dalhoz, a Nem akarok című megzenésített vershez, animációs filmet is készített, ami meg is tekinthető a Kiskalász zenekar honlapján.

Csukás István ajánló sorai a Százlábú hátlapján:
Örömmel ajánlom a kis és nagy olvasók figyelmébe Bartos Erika második verseskötetét! Mert mindig öröm, ha a gyerekek hozzájuk szóló könyvet kapnak, jó könyvből sose elég, belőlük tanuljuk meg a világot! Bartos Erika nagy beleérzéssel és tehetséggel ábrázolja a gyerekek világát, megmutatja, hogy mennyi szépség van benne, és felmutatja az apró dolgokban a csodákat. Muzsikáló ritmusú versei könnyen a fülünkbe és a szívünkbe lopóznak, méltó követője a nagy mestereknek, de megőrzi eredeti hangját. Külön kell beszélni a versekhez kedvesen illeszkedő rajzokról, ritka, hogy egy költő egyben ilyen tehetségesen tudjon rajzolni is. Rajz és vers együtt deríti fel a szívünket!
Nyulász Péter – Kultura.hu


Közönségtalálkozók

Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról

TOVÁBB...

Balaton Díj

A Balatoni Szövetségtől átvett Balaton Díjjal, a keszthelyi Balaton-parton

Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!

TOVÁBB...

Gyógypuszi interjú

Interjú a Gyógypuszi könyvekről

TOVÁBB...

Meseprogram

Meseprogram Szentendrén TOVÁBB...

Bogyó és Babóca húsz éves

A Bogyó és Babóca sorozat 2024-ben ünnepli huszadik születésnapját, 2004-ban jelent meg az első kötet

Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet

TOVÁBB...

Budapest 150 éves

Brúnó bemutatja Budapestet - borító

Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca rajzfilm! 2023

Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel   

TOVÁBB...

Bogyó és Babóca - A csigaház kincsei

Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel

TOVÁBB...

Brúnó a Balatonon 3 - Keszthely és környéke

Brúnó a Balatonon 3 - borító

Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete

TOVÁBB...

Janikovszky Éva-díj

Janikovszky Éva-díj, a kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása

Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!

TOVÁBB...

Interjú a Vasárnapi Hírekben

Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról. 

TOVÁBB...

Szép Magyar Könyv Verseny

A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.

TOVÁBB...

Együtt lenni jó! Film

Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!

TOVÁBB...

Együtt lenni jó!

Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?

TOVÁBB...

Pro Familiis díjátadó

2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

TOVÁBB...

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...

TOVÁBB...