
A Segítő könyvek között olyan kötetek szerepelnek, melyek speciális témákról szólnak, gyermeknyelven. Sok ember munkája rejlik e könyvek mögött, egyetlen céllal készültek, hogy segítséget hozzanak az érintetteknek. Ezek a művek mind karitatív vállalások, a szerző ezek elkészítését ellenszolgáltatás nélkül vállalta. Ezekről a művekről részletesebben olvashat a segítő könyvek weboldalán:https://www.segitokonyvek.hu/konyvek
Ez a mesekönyv egy anyuka és egy szociális munkás segítőkész szándékából született. A könyv segítséget kíván nyújtani a szívkatéterezés előtt álló kisgyermekeknek, rajzosan mesélve el, miből állnak a különböző orvosi vizsgálatok.
A gyönyörű kiadvány a Gottsegen György Kardiológiai Intézet gondos munkáját dícséri. A kezdeményezés ismét, akárcsak az első, szívkatéterezésről szóló füzetnél – most is a Kardiológiai Intézet érdeme.
Az Őrangyal című kötetben azonban a szerző különleges érzékenységgel fektet hangsúlyt a sérült társainkra való odafigyelésre, az elfogadásra, egymás segítésének fontosságára, a szeretet erejére.
"Szavakkal nem lehet kifejezni azt a meghitt érzelemvilágot, amit Bartos Erika varázsolt a rajzaival a Bátorságpróba című könyv lapjaira, úgy, hogy közben mégis a kórház falain belüli életet illusztrálta. Megmutatta, hogy még egy „ilyen helyen” is vannak szép dolgok, amiknek lehet örülni." Dr. Schuler Dezső
A Csillagbusz című könyv célja az integrált intézménybe járó 5-10 éves autista gyermekek közösségeinek megerősítése, a megértés, az el- és befogadás növelése. A kötet Brokés Judit, illetve az AutiSpektrum Egyesület ötlete alapján készült, szövegét Dr. Stefanik Krisztina írta, az illusztrációkat Bartos Erika készítette.
A kötet a dializált és szervátültetésre váró gyerekek segítésére készült. Testünk egyik darabjával új esélyt, új éltet, új mosolyt adhatunk egy másik embernek! A könyv célja, hogy támasza legyen a dialízisre szoruló, transzplantációra váró, vagy azon áteső gyerekeknek, szüleiknek, testvéreiknek.
A Gombolyag története című mesekönyv a Shunt-ös Életek Alapítvány kezdeményezésére született meg, a vízfejűség betegségéval foglalkozó könyv azoknak szól, akik shunt-öt viselnek. Írta és rajzolta: Bartos Erika.
Elkészült a cisztás fibrózisról szóló mesekönyv, a Könnyebb LÉLEKzetért Alapítvány felkérésére. A könyvet Bartos Erika írta és rajzolta, Dr. Major Judit iránymutatásával, segítségével.
A Brúnó meséi - Kistestvérek, nagytestvérek című mesekönyvem fejezetei között egy koraszülött kisbaba születéstörténete is szerepel.
SZÜLETÉS, ELMÚLÁS. Az élet kezdete és vége fontos téma, ezt dolgozza fel ez a két kis könyv,a legkisebbek nyelvén.
A „Veled is megtörténhet” című könyv az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Egyetem fogyatékosság és gyógypedagógia történeti aspektusai c. kurzus hallgatói csoportjának munkája. Bemutatja, hogy a mozgásukban korlátozott fiatalok is ugyanolyan örömöket, szomorúságokat, izgalmat élnek át az életükben, mint bárki más.
A Bogyó és Babóca sorozatban több történet is szól speciális helyzetű kis szereplőkről, mint a Csillaglányról, vagy a Holdbogárról.
Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...