A Segítő könyvek között olyan kötetek szerepelnek, melyek speciális témákról szólnak, gyermeknyelven. Sok ember munkája rejlik e könyvek mögött, egyetlen céllal készültek, hogy segítséget hozzanak az érintetteknek. Ezek a művek mind karitatív vállalások, a szerző ezek elkészítését ellenszolgáltatás nélkül vállalta. RÉSZLETESEN A SEGÍTŐ KÖNYVEKRŐL
A Bogyó és Babóca sorozat Bartos Erika ötlete alapján született. Első kötete 2004-ben jelent meg Bartos Erika rajzaival és szövegével, a Pozsonyi Pagony könyvkiadó gondozásában. A sorozat hamarosan a legkisebbek kedvencévé vált, népszerűsége szájról szájra terjedt.
A HOPPLA MESÉI kötet Pécs városát mutatja be gyereknyelven. A kötet 2010-ben készült, abból az alkalomból, hogy 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa.
A Brúnó Budapesten című sorozatom hat kötetében a fővárost mutatom be gyerekszemmel. A hetedik kötet 2023-ban, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára jelent meg. Boldog voltam, amikor 2022-ben, a 19-dik Nemzetközi Építészkongresszuson átvehettem a Brúnó Budapesten sorozatomat méltató építészeti elismerést.
A Balatont gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozat első és második kötete 2022-ben jelent meg, a harmadik, zárókötet pedig 2023-ban, amikor Veszprém viselhette az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A Brúnó meséi-könyvek egyszerű, mindennapi élethelyzetekkel foglalkoznak. A Kistestvérek, nagytestvérek a testvérvárás különböző éltehelyzeteit dolgozza fel, míg a Születésnap végigvezet minket a kisgyerek első hét születésnapján...
Bartos Erika nevéhez számtalan mesekönyv fűződik, munkásságát és karitatív tevékenységét számos díjjal ismerték el. Budapestet bemutató két új kötetével először lép ki a gyerekkönyvek világából
"Mindig öröm, ha a gyerekek hozzájuk szóló könyvet kapnak, jó könyvből sose elég, belőlük tanuljuk meg a világot! Bartos Erika nagy beleérzéssel és tehetséggel ábrázolja a gyerekek világát, megmutatja, hogy mennyi szépség van benne, és felmutatja az apró dolgokban a csodákat. Muzsikáló ritmusú versei könnyen a fülünkbe és a szívünkbe lopóznak, méltó követője a nagy mestereknek, de megőrzi eredeti hangját." Csukás István
A családi ihletésű Anna, Peti és Gergő sorozat első kötete 2006-ban jelent meg az Alexandra Kiadónál, majd a mesesorozat 11 kötetesre nőtt. Utolsó része 2009-ben jelent meg. A sorozat jelenleg nem kapható.
Ebben a könyvpárban két fontos témát jártam körbe: az élet kezdetét és végét. Ismét a legkisebbek nyelvén, és a legkisebbeknek szóló rajzokkal.
Az öregedés, az idő múlása is foglalkoztat mostanában. Ebből fakadt a 2016-ban megjelent Te is voltál kicsi, Dédpapa? ill. Te is voltál kicsi, Dédmama? című könyvem, melyben az életszakaszok sorrendjét és szépségeit foglalom mesébe a legkisebbeknek.
A két GYÓGYUSZI című könyvben Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat szerzője az óvodás korosztályban előforduló leggyakoribb gyerekbetegségeket veszi sorra. A történetek mesébe szőve ismertetik meg a legkisebbeket a szervezetünkben lezajló folyamatokkal, a gyógyulás és megelőzés fortélyaival. BŐVEBBEN...
Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája
A gyumaképekkel illusztrált könyv Kurutty, a kis béka Balaton körüli utazását meséli el 56 színes oldalon át.
A Hanna utazásai (2006) illetve a Csodasakk (2007) című meseregény az Alexandra könyvkiadó gondozásában jelent meg, Bartos Erika szövegeivel és rajzaival. A kötetek elfogytak, jelenleg nem kaphatók.
A fényképes mesekönyvek hátsó lapján elhelyezett átlátszó zsebbe betehető a gyermek fényképe, így ő maga válik a legkisebbeknek szóló leporelló főszereplőjévé. A kötetek elfogytak, a sorozat jelenleg nem kapható.
Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...