A Brúnó Budapesten című hatrészes sorozat első kötete (Buda tornyai, 2017) Budapest történelmi részeit, a Várnegyedet, illetve a Gellérthegyet mutatja be. A szerző 2022 végén felújította a könyvet, így a 2023 tavaszán megjelenő új kiadásban már szerepel a Lovarda, a Stöckl-lépcső és a Szent István-terem is. A történet főszereplője egy óvodás kisfiú, Brúnó, aki szüleivel a Balaton partjáról Budapestre költözik. Rokonok, és a társasházi szomszédok segítségével lépésről lépésre ismeri meg a fővárost. A családi történetek, mindennapi események közé szőve ismerhetjük meg Budát, Pestet, illetve külön kötet szól a Dunáról. A Brúnó-sorozat a fővároson kívül a Balaton vidékét is bemutatja a legkisebbeknek, három kötetben.
Bartos Erika, az építészmérnök végzettségű meseíró Brúnó-mesesorozatával kiérdemelte az építész szakma elismerését, a 19. Nemzetközi Építészkongresszuson átvehette a Sivatagi Kőrózsa-díjat. A szerző nem először dolgozza fel Budapest szépségeit, a gyerekkönyvek világából kilépve 2016-ban jelent meg Budapest titkai című könyve, mellyel elnyerte a Szép Magyar Könyv verseny főpolgármesteri különdíját.
A Brúnó-könyvekről bővebben: Brúnó Budapesten1, Brúnó Budapesten 2, Brúnó Budapesten 3, Brúnó Budapesten 4, Brúnó Budapesten 5, Brúnó Budapesten 6, Brúnó Balatonon 1, Brúnó Balatonon 2, Brúnó Balatonon 3
Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...