Bátorságpróba könyvet a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikaorvosaiból alakult Őrzők Alapítvány adja ki. Daganatos és leukémiás gyerekeknek készült, nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. A kis betegekre váró, embert próbáló vizsgálatokra, kezelésekre készíti fel a gyerekeket számukra érthető nyelven és rajzokkal.
Sok ember jó szándéka, munkája, teherbírása rejlik abban, hogy ez a kötet megvalósulhatott, minden szereplő teljesen ingyen vett részt az alkotásban. Mint a legszebb kezdeményezések mögött, e mögött is anyai érzelmek állnak: a könyv alapötlete egy édesanyától származik, aki ezt az utat végigjárta saját gyermekével. Ő írta a kerettörténetet is, a többi szöveg orvosok, onkológus szakemberek, nővérek,gyermekpszihológusok munkája, az illusztrációkat Bartos Erika készítette.
Ez egy egyedülálló, hiánypótló kiadvány, Magyarországon ilyen átfogó mű gyermekorvosi témában karitatív céllal még nem készült. A művet több nyelvre is lefordították.
Hálás köszönet a cikkekért a témával foglalkozó újságíróknak!
Magyar Nemzet, FUNZINE, ÚJ EMBER, Közszolgálat Magazin, Kismama, Meseutca
Szavakkal nem lehet kifejezni azt a meghitt érzelemvilágot, amit Bartos Erika varázsolt a rajzaival
a Bátorságpróba című könyv lapjaira, úgy, hogy közben mégis a kórház falain belüli életet illusztrálta. Megmutatta, hogy még egy ilyen helyen is vannak szép dolgok, amiknek lehet örülni.Bartos Erika bájos rajzai teljesen szakszerűek, ugyanakkor bátorítóak, biztatók, s nagy segítséget jelentenek súlyosan beteg gyermekeinknek. A Bátorságpróba kötet segít a szülőknek, orvosoknak, nővéreknek abban, hogyan magyarázzák meg a gyermekeknek azt, ami velük történni fog, sok kérdésre kaphatnak így választ, olyanokra is, amiket megkérdezni sem mernek.
A Bátorságpróba egy különleges, szívszorító „mesekönyv, célja, hogy elmesélje a daganatos, leukémiás gyerekeknek, mi fog velük történni kezelések során. Hasonló célú mesekönyvvel” még nem találkozhattunk, egyedülálló vállalkozás. Nagyon értékesnek, fontosnak tartom Bartos Erika kiváló munkáját. Abban a megrázó állapotban, mely a családot, gyermekeket éri a betegség felismerésekor az ilyen jellegű ismeretterjesztés sokat segíthet, oldhatja a betegséggel járó szorongást, és segítheti a kezelések elfogadását.
A Bátorságpróba című kötet bemutatása és az arról való beszélgetés a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán zajló Orvosi pszichológia című kurzuson hozzájárul annak felismeréséhez, hogy a betegségnek a gyermekek nyelvére történő lefordítása, és a gyermekek képzeleti világához illeszkedő tolmácsolása jótékony hatást gyakorol a kis betegek kezelési együttműködésére, és végső soron a gyógyulására.
Kislányommal megtapasztaltam az Anna, Peti és Gergő mesekönyvek titkát: láttam mennyire csillogott a szeme, ha ebből olvastam neki, hiszen róla szólt, minden pillanatát el tudta képzelni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a daganattal, leukémiával küzdő kis betegek számára is mennyire hasznos lenne, ha egy olyan könyvet forgathatnának, mely róluk szól. Meggyőződésem, hogy a mese erejével sokat segíthetnénk.
Néhány kedves beszámoló a közönségtalálkozókról
TOVÁBB...Köszönöm a Balatoni Szövetségnek a Balaton Díjat!
TOVÁBB...Interjú a Gyógypuszi könyvekről
TOVÁBB...Húsz éve jelent meg az első Bogyó és Babóca kötet
TOVÁBB...Megjelent az új Brúnó-könyv, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulójára.
TOVÁBB...Mozikba került a Bogyó és Babóca rajzfilm új évada, Hónapok meséi címmel
TOVÁBB...Megjelent az új Bogyó és Babóca könyv, A CSIGAHÁZ KINCSEI címmel
TOVÁBB...Megjelent a Brúnó a Balatonon sorozat harmadik kötete
TOVÁBB...Boldog vagyok, hogy 2018 november 19-én engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem a Janikovszky Éva-díjat!
TOVÁBB...Beszélgetés a Könyvhéten átvett díjakról, a karitatív mesekönyvekről, a Brúnó Budapesten sorozatról.
TOVÁBB...A Budapest titkai című könyv főpolgármesteri különdíjban részesült.
TOVÁBB...Az évszakos témakörre épülő társasjáték 2016-ban elnyerte az Ország Játéka címet! A négy nagyméretű táblás játék 3-8 éveseknek szól.
TOVÁBB...Köszönet Czipa Ildikónak, Ujj Beának és Varga Miklósnak, hogy az Együtt lenni jó! kötet filmen is megszületett. Scherer Péternek, a mesélőnek külön köszönet!
TOVÁBB...Tudod mit jelent a testvér, unokatestvér, féltestvér, ikertestvér, mostohatestvér? Tudod ki a családban a sógor, a nagynéni, a nagybácsi, a keresztmama? Kinek a nagypapája ükpapa és ki dédmama unokája?
TOVÁBB...2015 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériumától Pro Familiis díjat vehettem át a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
TOVÁBB...Köszönöm a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy az Őrangyal című mesekönyvemet féltő gonddal, nagy szeretettel kezeli,...
TOVÁBB...